Filozófiám


Naprakész tudás, megfelelő döntéshozatal!


Balogi Zsuzsanna vagyok, mérlegképes könyvelőként dolgozom 2008 óta. 
Munkám során gyakran jöttek hozzám ügyfelek azzal a kéréssel, hogy könyveljem újonnan alapított vagy már meglévő cégüket. Sajnos többségük nem volt tisztában azzal, hogy milyen vállalkozási formák léteznek, melyik vállalkozási forma milyen felelősséggel jár, hogy alapításkor milyen adózási formát kellett volna választaniuk, illetve azzal, hogy vállalkozásuk növekedése következtében milyen változásokkal kell szembenézniük. Ebből adódóan néhányukat a kelleténél több adófizetési kötelezettség terhelt, melyet csak évek elteltével tudtunk helyrehozni. A vállalkozóknak  szükségük van arra, hogy folyamatosan tisztában legyenek a törvényekkel és azok változásaival, hiszen enélkül nem tudják megfelelően irányítani vállalatukat. 
Ezért döntöttem úgy, hogy szakértelmemmel szeretném segíteni azokat a vállalkozókat, akik megfelelő tudás birtokában szeretnének megfelelő döntést hozni vállalkozásuk mindennapjaiban.
Tudásom naprakészen tartása nagyon fontos számomra, jelenleg adószakértő és közgazdász tanulmányokat folytatok.
Amennyiben felkeltettem érdeklődését, kérem keressen, állok rendelkezésére!